Dolgos hétvégén van túl szakosztályunk, hiszen három hazai verseny mellett két nemzetközi viadalon is részt vettek tehetséges birkózóink. A hétvége mérlege: 26 arany-, 19 ezüst- és 5 bronzérem!
Dolgos hétvégén van túl szakosztályunk, hiszen három hazai verseny mellett két nemzetközi viadalon is részt vettek tehetséges birkózóink. A hétvége mérlege: 26 arany-, 19 ezüst- és 5 bronzérem!
A pesterzsébeti nagycsoportos óvodások ismét birtokba vették a szőnyeget: folytatódott az a hagyomány, amelyet az ESMTK Birkózó Szakosztálya 2018-ban indított útjára az Ovis Fesztivál megrendezésével.
Világ- és Európa-bajnok birkózónk műtétét követő rehabilitációja miatt az elismerést édesapja, Losonczi Ottó vette át.
Kedves Szülők, Birkózók!
Szeretettel meghívlak Titeket és családtagjaitokat Advent első vasárnapján a megújult templom díszkivilágításának ünnepélyes felkapcsolására, valamint az első adventi gyertya meggyújtására.
Az U15-ös szabadfogású csapatbajnokságon csak az erdélyi birkózókkal felálló Kiskunfélegyháza tudott minket legyőzni.
Az ESMTK Birkózó Szakosztály az elszántság, a küzdelem és kitartás színtere, ahol kiváló edzők vezetésével és csapatmunkával támogatjuk birkózóinkat a siker elérésében. Minden egyes nap közösen dolgozunk az egyéni fejlődésért, a csapat győzelmeiért!