Világ- és Európa-bajnokunk térdsérülése miatti egyéves kihagyása után egészen elképesztő formában versenyezve nyerte meg a poreci nemzetközi viadalt.
Tizennyolc ország, nyolcvankilenc kötöttfogású birkózója mérte össze tudását a horvátországi Porecben megrendezett Valamar-kupán, amelyen szakosztályunk két világklasszis birkózónk, Losonczi Dávid és Szőke Alex révén volt érdekelt.
Mint ismert, Dávid a tavalyi, zágrábi világbajnokságon elszenvedett súlyos térdsérülését, majd az azt követő operáció után először lépett szőnyegre éles versenykörülmények között, és valami egészen hihetetlen, amit művelt.
Losó a négy közé jutásért a fehérorosz Abdulmasit, az elődöntőben pedig a svéd Stjepaneticset verte nagyon simán a 87 kilogrammosok között. Pörgetések, kiléptetések, hátsóalsó-emelés – akció akció hátán. Párizsi olimpikonunk lendülete a fináléra sem hagyott alább, az U23-as világbajnok norvég Mukubut kicsivel több mint három perc birkózás után győzte le technikai tussal, így 24–0-s pontozással érdemelte ki az aranyérmet.
Szőke Alexnek ezúttal sajnos nem jött ki a lépés. Világ- és Európa-bajnoki ezüstérmesünk selejtezni kényszerült, ám a szintén világ- és Európa-bajnoki második fehérorosz Maszkevics nem állt ki ellene. A második fordulóban Alex az észt Uspenskit még 5–3-ra legyőzte, a döntőbe jutásért viszont egy igencsak vitatható szituációt követően kétvállal kikapott a vb-ezüstérmes svéd Kessidistől. A bronzéremért az U20-as világ- és Európa-bajnok Bolkvadze léptette ki a küzdőtérről, végül 2–1-es grúz győzelemmel zárult a találkozó.

Versenyzőink mérkőzései:
Selejtezők:
97 kg: Szőke Alex – Kiril Maszkevics (fehérorosz) (Maszkevics visszalépett)
Negyeddöntők:
87 kg: Losonczi Dávid – Abdulmasi Abdulmasi (fehérorosz) 8–0
97 kg: Szőke Alex – Robin Uspenski (észt) 5–3
Elődöntők:
87 kg: Losonczi Dávid – Aleksandar Stjepanetic (svéd) 8–0
97 kg: Alex Kessidis (svéd) – Szőke Alex tus 3–3-nál
Bronzmérkőzések:
97 kg: Acsiko Bolkvadze (grúz) – Szőke Alex 2–1
Döntők:
87 kg: Losonczi Dávid – Exauce Mukubu (norvég) 8–0
