Véget ért az ESMTK Birkózó Szakosztály kéthetes kiskunlacházai edzőtábora, ahol 7-16 éves korú gyerekek vettek részt.
Komoly előkészületeket tettünk azért, hogy a tábor jó hangulatban és minden igényt kielégítő módon teljen. Nyolc edző és négy SZMK anyuka segítette, hogy a táborban minden zökkenőmentesen történjen. A fő koordinátor Kekenj Norbi, egykori birkózónk édesapja volt, aki hosszú évek óta nagy segítséget nyújt a táborozás ideje alatt.
A gyerekek a tábor alatt teljesen más világba csöppentek bele, szigorú, szinte percre pontosan megtervezett menetrend szerint élték az életüket a két hét alatt. Mivel birkózókról beszélünk, természetesen mindig voltak és lesznek is renitensek, akik próbálnak kibúvókat találni, legfőbbképpen a csendes pihenő alatt. Minden nap volt körletszemle, ahol osztályoztuk a szobákat, és a legrosszabb osztályzatokat elérő szobák lakói takarították az edzőtermeket.
Minden reggel 3 km-t futottak a gyerekek, amely nagy odafigyelést igényelt a részükről, hiszen a legjobb idejükhöz képest 30 másodpercen belül kellett futniuk a távot. Aki ennél rosszabbul teljesített, újra kellett futnia. Ez a két hét alatt körülbelül 15 esetben fordult elő, ami nagyon-nagyon jó szám 75 gyerek és 10 darab 3 km-es futás fényében.
Lenyomtuk a 10 km-t is természetesen, az edzők pedig gondoskodtak arról, hogy a délelőtti és délutáni edzések is meg legyenek töltve tartalommal. Változatos edzések zajlottak, volt kinti és benti edzés, biciklizés, tóban úszás, körkörös erősítés, technikázás, birkózás, és még sok-sok olyan erő – és állóképesség fejlesztő gyakorlat, melyeket a gyerekek az őszin szezonban profitálni tudnak. Két hét alatt több mint két hónap edzésmunkáját végeztük el. Ennek ellenére a gyerekek nem vesztettek a súlyukból, ami annak köszönhető, hogy szigorú napirend szerint, mindig ugyanabban az időpontban étkeztek. Természetesen gondoskodtunk vitaminokról és ásványi anyagokat pótló izotóniás italokról, hiszen ilyen szintű terhelés mellett ezek elengedhetetlenek. A tábor előrehaladtával a gyerekek rádöbbentek arra, hogy a délutáni pihenőket ki kell használni, le kell feküdni, mert máskülönben nem fogják bírni. Újdonság volt, hogy mindenkitől beszedtük a telefont, és csak este kapták vissza, hogy tudjanak kommunikálni a szülőkkel. Ennek abszolút pozitív volt a hatása, többet játszottak és beszélgettek egymással a gyerekek. A rengeteg munka mellett készültük programokkal is, énekeltünk, táncoltunk, műsoros estet szerveztünk, melyek nagyon jó hangulatban teltek. Voltunk biciklitúrán is, és természetesen a vízisportok sem maradtak ki. Újdonság volt a várfoglalás, vásároltunk vízi platformokat. Két csapatnak kellett küzdenie azért, hogy elfoglalják egymás várát. A birkózás soha nem könnyű, de vízben, úgy, hogy nem ér le a lábad, bizony nagyon nehéz. Én is részt vettem egy csatában, Juli bácsi és Lakatos Tomi volt a partnerem, sokáig tartottuk a várat, de szokták mondani, sok lúd disznót győz. Hárman voltunk, több mint 20 gyerek ellen, nagyon sokáig tartottuk magunkat, de Juli bácsi igen gyenge láncszem volt, többet volt a víz alatt, mint felette, úgyhogy a fiataloknak sikerült bevenniük a várunkat. Több, mint fél órán keresztül próbálkoztunk Lakattal a vár visszafoglalásával, de a közel 30 láb és kéz ellen sikertelen akciókat hajtottunk végre. Jó néhány embert sikerült lerángatni a várból, de mindig volt egy kéz vagy láb, ami visszalökött a vízbe.
Az utóbbi idők egyik legjobb műsoros estjei voltak, mi edzők is kitaláltunk egy műsort, egy filmből egy jelenetet játszottunk el, amit lefordítottunk magyarra. Mindenkinek nagyon tetszett, jót nevetek rajta.
Lelátogattak hozzánk a leendő elsősök is, akik barátkoztak a táborral. A szombati nap nagyon jól telt, humánus voltam, elengedtem a 10 km futást, ehelyett csapatjátékokban mérhették össze a gyerekek a tudásukat. Közben Mózi fater fantasztikus pörköltet készített bográcsban mindannyiunknak, mindenkinek nagyon ízlett. Természetesen a napból a jetsky-zés, fánkozás, banánozás és vízisíelés sem maradhatott ki.
Összességében egy nagyon jó táboron vagyunk túl, nagyobb probléma nélkül. Mivel birkózó táborról beszélünk, melyen 75 gyerek vett részt különböző korosztályokban, ezért adódtak kisebb konfliktusok, de ezeket tudtuk kezelni.
Szeretném megköszönni azoknak a szülőknek a segítségét, akik a szombati látogatás alkalmával nem csak a saját gyermekükre gondoltak, hanem a tábor össze lakójára, és hoztak gyümölcsöt, süteményt, üdítőt és még sok mást.
Köszönjük a segítséget az SZMK szülőknek, Tolnay Noéminek, László Krisztinek, József Enikőnek és Scheidl Erikának. Mindenkinek jó pihenést kívánunk az elkövetkező hétre.
Augusztus 25-től, azaz hétfőtől a megszokott rend szerint folytatódnak edzéseink!
Fontos, hogy az évnyitóra mindenki fehér ingben, sötétkék vagy fekete szövetnadrágban és fekete zárt cipőben érkezzen. Farmert, edzőcipőt, szandált nem szeretnék látni.
Ottóbá