Nyolc érmet, köztük két bajnoki címet is nyertek szakosztályunk birkózói a felnőtt kötött- és szabadfogású országos bajnokságon. A hétvége mérlege: 2 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérem!
Múlt szombaton a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia csepeli bázisának nagycsarnoka adott otthont a 2025. évi felnőtt kötött- és szabadfogású országos bajnokságnak, amelyen természetesen szakosztályunk is érdekelt volt.
Birkózóink közül mindannyian dobogóra is állhattak, ketten ráadásul a legmagasabb fokára.
Az U20-as korú Olasz Bende mind a három csoportmérkőzését magabiztosan nyerte meg, majd a döntőnek felérő negyedik fordulóban egypontos vezetésnél feladta ellene a küzdelmet a világbajnoki ötödik Kecskeméti Krisztián.
Szőke Alexnek sem akadt nagyobb kihívója, igaz, a 82 kilogrammosok között világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Szilvássy Erikkel kezdett, ám meggyőző birkózással 4-0-s győzelmet aratott, míg a fináléban az eredetileg 87 kilogrammos világ- és Európa-bajnokunkkal, Losonczi Dáviddal kellett volna megmérkőzni, de Dávid végül visszalépett a döntőtől.
Két fiatal tehetségünk, Mányik Dávid és Felkai Bendegúz is ezüstérmes lett szombaton, előbbi hosszú vállsérülés után tért vissza, utóbbit pedig csak az Eb-második Váncza István tudta megállítani, míg ő ismét legyőzte honvédos riválisát, Végh Mátét, akivel szemben megszerezte az U20-as válogatott mezt.
A dobogó harmadik fokára Budai András állhatott fel, valamint ketten szabadfogásban jeleskedtek, Farkas Zsombor és László Mózes nyakába is bronzérem került.
Szakosztályunk a kötöttfogású csapatpontversenyben a második helyen zárt.
Kötöttfogású eredményeink:
63 kg: 1. Olasz Bende
67 kg: 2. Mányik Dávid
72 kg: 2. Felkai Bendegúz
97 kg: 1. Szőke Alex
97 kg: 2. Losonczi Dávid
97 kg: 3. Budai András
Szabadfogású eredményeink:
57 kg: 3. Farkas Zsombor
65 kg: 3. László Mózes