Három U17-es országos bajnokságon jeleskedtek szakosztályunk fiataljai. A hétvége mérlege: 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérem!
Május első hétvégéjén az U17-es korosztály mindhárom szakágában országos bajnokságot tartottak. Szombaton a lányok és a szabadfogású fiúk az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga Jánosra emlékeztek Abonyban, ahol közel kétszáz kadétkorú birkózó sorakozott fel.
Hatfős küldöttségünkből mind a hatan éremért birkózhattak, négyen ráadásul a dobogóra is felállhattak. A legkiemelkedőbb teljesítményt U15-ös Európa-bajnokunk, Zsitovoz Mária nyújtotta, aki a csoportban angyalföldi és nyársapáti, majd az elődöntőben sárospataki ellenfelét is egyaránt tussal győzte le, míg a döntőben idén már sokadik alkalommal múlta felül az U17-es Eb-második pestszentimrei Németh Szonját.
Eközben a 61 kilogrammos Laky Ajna is megnyerte csoportját, honvédos és érdi ellenfele sem tudott vele mit kezdeni, ráadásul a döntőbe jutásért is sikerült diadalmaskodnia, technikai tussal győzte le a BHSE-s riválisát, a fináléban azonban az U17-es vb-ötödik Báger Barbara jobbnak bizonyult nála, így szépen csillogó ezüstérem került Ajna nyakába.
A szabadfogású fiúk között az 55 kilogrammos Szuromi László és a 92 kilogrammos Antaly Sándor is egy vesztes és két győztes mérkőzés után lett bronzérmes Abonyban.
Női eredményeink:
53 kg: 1. Zsitovoz Mária
61 kg: 2. Laky Ajna
Szabadfogású eredményeink:
55 kg: 3. Szuromi László
60 kg: 5. Sánta Levente
92 kg: 3. Antaly Sándor
92 kg: 5. Marcinkovics-Kovács Keve
Másnap ugyancsak ebben a korosztályban, ám már kötöttfogásban mérték össze tudásukat a fiatalok. Szuromi és Antaly ezúttal is szőnyegre lépett, valamint Kertész Dominik és Marcinkovics-Kovács Keve is harcba szállt a bajnoki címért.
A hőn áhított aranyérmet végül Kertésznek sikerült megszereznie, aki dorogi, kazincbarcikai és ceglédi riválisokat legyőzve jutott be a döntőbe, ahol a pécsi, egri és dorogi vetélytársakat legyőző Antaly Sándor várt rá. Kettejük csatája mindig nüanszokon múlik, ezúttal sem volt másként, Dominik 3-2-es pontozásos győzelemmel érdemelte ki a dobogó legmagasabb fokát.
Eközben Szuromi és Marcinkovics-Kovács is két-két győzelemmel került a döntőbe, ott azonban sajnos egyikük sem tudott nyerni, igaz, Marcinkovics-Kovácsnak még előtte megsérült a térde, így kénytelen volt kihagyni a finálét.
Kötöttfogású eredményeink:
55 kg: 2. Szuromi László
80 kg: 1. Kertész László
80 kg: 2. Antaly Sándor
92 kg: 2. Marcinkovics-Kovács Keve
Kiesett: Sánta Levente (60 kg), Felkai Balázs (65 kg).