Szakosztáyunk büszkesége, Szilágyi Erik már rengetegszer bizonyította, hogy nem csak a birkózószőnyegen rendelkezik különleges tehetséggel, hanem a szumó dohjón is otthonosan mozog. A 2017. évi utánpótlás szumó Európa-bajnokságnak a lengyelországi Varsó adott otthont az elmúlt héten, ahol Erik kétszer is a dobogó tetejére állhatott!

Október 19 és 23 között az U14, U16 és U18-as korosztályok kontiensbajnokságát rendezték meg Lengyelország fővárosában. Az eseményen természetesen Magyarország is komoly erőkkel képviseltette magát, soraiban kiváló birkózónkkal, Szilágyi Erikkel.

Erik a saját korosztályában továbbra is veretlen maradt, immáron negyedik alkalommal sikerült megnyernie a tizenhatévesek Európa-bajnokságát. Ugyancsak ebben a korosztályban versenyezve csapatban is aranyérmesek lettek a srácok. Büszkeségünk az idősebbek között is rendre nyitogatja oroszlánkörmeit, az U18-ban egyéni ezüstöt, valamint csapat bronzot szerzett.

Gratulálunk az újabb kiváló eredményekért!

Le a kalappal Erik!

 Ami a versenyeket illeti, a Kruj Iván Sportcsarnokban zártuk az idei októbert, hiszen a kadet kötöttfogású országos bajnokságot szakosztályunk rendezte meg Pesterzsébeten. A viadalon 33 egyesület, 99 birkózója próbált szerencsét, a mieink három bajnoki címet is itthon tartottak. A hétvége mérlege: 3 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérem!

Óriási küzdelmek során, végül meggyőző fölénnyel megnyerte szakosztályunk a 2017. évi felnőtt extraliga csapatbajnokságot Kiskunfélegyházán. Birkózóink esélyt sem adtak ellenfeleiknek, mind az öt mérkőzést megnyerték a visszavágó folyamán!

Az elmúlt hétvégén nem csak felnőtt korosztályban, az extraligában voltunk érdekeltek, hanem a legfiatalabbaknál, a kecskeméti Balla József Emlékversenyre is meghívást kaptunk. A versenyen elért mérlegünk: 9 arany-, 9 ezüst- és 8 bronzérem!

Az elmúlt hétvégén aranyéremmel zártuk és bajnokként ünnepeltük idei 100. versenyünket. 2017. november 5-én, Kiskunfélegyházán került megrendezésre a Felnőtt Extraliga Csapatbajnokság visszavágója. Ahogy az első forduló során, Soltvadkerten, úgy most a visszavágón, Kiskunfélegyházán, a rendezők mindent megtettek azért, hogy színvonalas körülmények között rendezzék meg a csapatbajnokságot, viszont egyáltalán nem volt csapatbajnoki hangulat.

Közelgő események

15 dec. 2017
06:00PM - 09:00PM
Karácsonyi díjátadó ünnepség
30 dec. 2017
11:00AM - 05:00PM
Csúszka party

Hírlevél

Szeretnél a fontosabb hírekről, eseményekről informálódni? Iratkozz fel hírlevelünkre!