A Szakosztályunk által 2017 decemberében indított „ESMTK Ovis Fesztivál” elnevezésű rendezvénysorozat 2018. január 31-én és február 1-jén folytatódott. Ezen a két napon azokat az óvodákat hívta meg Szakosztályunk, amelyek az első körben nem vettek részt.

2018.01.30. - A fővárosban négy minősítési versennyel folytatódott szakosztályunk számára a 2018-as versenyszezon. Az elmúlt hétvégén kadet és felnőtt korosztályban is érdekeltek voltunk, összesen tizenegy érmet szereztünk.

2018.01.11. - A Kruj Iván Sportcsarnok birkózótermében került megrendezésre a Szakosztályunk által indított „Ovis Fesztivál” elnevezésű rendezvénysorozat Szuperdöntője. 2017 decemberében, a meghívott óvodák 3 alkalommal mérhették össze tudásukat a selejtezők során, melyekről a legügyesebbnek bizonyult csapatok kerültek a döntőbe.

2018.01.16. - A Csepelen megrendezett első és második korcsoportos területi grundbirkózó diákolimpián a Gyulai István Általános Iskola diákjai remekeltek, mindkét korosztályban elsőként jutottak be az országos döntőre.

2018.01.16. - Mint már oly sokszor, így ezúttal is jelölést kapott szakosztályunk az Utanpotlassport.hu szerkesztősége, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon által létrehozott “A Hónap műhelye” szavazáson. A voksokat január 20-ig lehet leadni a 2017 decemberében elért eredmények alapján!

 

LEGYEN AZ ESMTK BIRKÓZÓ SZAKOSZTÁLYA A HÓNAP MŰHELYE!

 

Kattints IDE a szavazáshoz!

Közelgő események

Nincsenek események

Hírlevél

Szeretnél a fontosabb hírekről, eseményekről informálódni? Iratkozz fel hírlevelünkre!