Az ESMTK Birkózó Szakosztályhoz tartozó összes gyermek szüleinek megjelenésére számítunk 2018. március 8-án, csütörtökön, 18:00 órától, hiszen megtartjuk az idei esztendő első szülői értekezletét Az esemény helyszíne a Gyulai István Általános Iskola (1202 Budapest, Mártírok útja 205.) lesz.

2018.02.27. - Újfent komoly bevetésen vettek részt szakosztályunk birkózói. Felnőtt válogatottjaink Ukrajnában és Dániában versenyeztek, juniorjaink hazai válogatón vettek részt, míg két csapatunk a grundbirkózó diákolimpiai döntőn jeleskedett.

2018.02.23. - Szakosztályunk fiatal tehetségei, kadet kötöttfogású válogatott birkózóink Kijevben küzdöttek nemzetközi versenyen, ahol a 60 kilogrammos Tösmagi Attila az előkelő bronzérmet szerezte meg.

2018.02.19. - Bizonyára senki sem lepődik meg, ha azt állítjuk, hogy szakosztályunk egyszerre ismét több versenyen volt érdekelt az elmúlt hétvégén. Birkózóink két nemzetközi versenyen, valamint három hazai minősítési versenyen szerepeltek, méghozzá nem is akárhogy. Csapatunk összesen 7 arany-, 8 ezüst- és 6 bronzéremmel zárta a hétvégét!

2018.02.12. - Ismét egy mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött szakosztályunk. Junior szabadfogású versenyzőink Kaposváron, minősítési versenyen vettek részt, míg a válogatott színeiben Iránban és Dániában is jelen voltunk. A hétvége mérlege: 1 arany- és 2 ezüstérem!

Közelgő események

Nincsenek események

Hírlevél

Szeretnél a fontosabb hírekről, eseményekről informálódni? Iratkozz fel hírlevelünkre!