ESMTK hírek

Köszönjük!

E-mail Nyomtatás

Szeretném megköszönni a szülők hathatós segítségét és támogatását, akikkel karöltve tudtuk és tudjuk ezeket a csodálatos eredményeket elérni, továbbá a Stromfeld Aurél Általános Iskola igazgatójának, Balázs Katalinnak és a tanári karnak az önzetlen segítséget, amellyel szakosztályunkat támogatják. Meggyőződésem, hogy az elkövetkezendő hónapokban, években nagyon sok dicsőséget hozunk Pesterzsébetnek, az ESMTK-nak és a Stromfeld Aurél Általános Iskolának.

 

Losonczi Ottó

 

ESMTK Kupa - A veretlen Mester és Losonczi

E-mail Nyomtatás

Az ESMTK Kupa 2008. október 25-én került megrendezésre az Fradi birkózócsarnokában. A versenyen 16 csapat, 145 indulóval vett részt, köztük volt egy francia csapat is.

 

Ennek a versenynek a célja az volt, hogy feltérképezzük a korcsoportok felkészültségét, ki hogy sajátította el az edzéseken tanultakat. Az egyesületünk 40 fővel indult. Látszott a gyerekeken az elvégzett munkának a gyümölcse, hiszen ragyogó teljesítményt nyújtottak. Fontos volt a diák kötöttfogású magyar bajnokság előtt, hogy versenyzőink hogyan teljesítenek. A nagyágyúink a küzdelmek során vereséget szenvedtek, magyar bajnokunk is kikapott. Volt azonban egy-két kiságyúnk is. Mester Milán és Losonczi Dávid gyermek korcsoportban indultak, akik ebben az évben továbbra is őrzik veretlenségüket. A magyar bajnokságig még sok tennivalónk van, rengeteget kell dolgoznunk a sikerért, de úgy gondoljuk, hogy a gyerekek értik és a feladatokat maradéktalanul végrehajtják.

 

Folytatódik a sikersorozat

E-mail Nyomtatás

Lassan fél éve, hogy látogatást tettünk az ESMTK birkózó sikerszakosztályánál, ahol Losonczi Ottó, a szakosztály elnöke beszélt sikereikről, a 2008-as tervekről. Látogatásunk célja, hogy betekintést nyerjünk, miként sikerült megvalósítani a terveket.

 

- Kérdésünkre az elnök elmondta, hogy eddig a szakosztály az elvártnál jobban teljesített.

- Az első félévben 23 versenyen vettünk részt, és míg tavaly egész évben 247 érmet sikerült gyűjtenünk, ebben az évben ezt már az első félévben is túlszárnyaltuk, hiszen  257 éremhelyezést sikerült birkózóiknak elérni, melyből 115 arany, 81 ezüst és 61 bronz. Országos diákolimpikonokkal is büszkélkedhetünk: Rakolta Eduárd (diák II. korcsoport, 50 kg), Losonczi Ottó (diák I. korcsoport, 46 kg), Bakos Attila (diák I. korcsoport, 68 kg), Balogh Sándor (diák I. korcsoport, 55 kg). Idén először elindultunk csapatbajnokságon is, ahol a IV. helyezést sikerült elérnünk. Ebben az évben többet jártunk külföldre versenyekre, voltunk többek között Szlovákiában,  illetve Ausztriában, ahonnan nem tértünk haza üres kézzel.

 

- Hogyan telt a nyári szünet?

- A nyár első szakasza pihenéssel, az augusztus hónap pedig kéthetes edzőtáborral kezdődött. A táborban 45 gyermek és 7 edző vett részt. Az edzőtábor fantasztikusan sikerült. A gyerekek napi 6-7 órát edzettek, amely nemcsak erőnléti, hanem technikai felkészülést is biztosított nekik az őszi szezonra. Természetesen volt rengeteg játék és fürdés, esténként pedig diszkó a két hét alatt. Az edzőtáborban munkánkat segítette Sike András olimpiai bajnok, Széles József mesteredző és látogatást tett nálunk Pesterzsébet polgármestere, Szabados Ákos is.

Csoportkép

Birkózó tábor 2008.- Délegyháza

 
Még az iskolakezdés előtt augusztus 26-án Dunavecsére utaztunk felkészítő versenyre, ahol 27 gyerekkel indultunk, ebből 25 gyermek ért el dobogós helyezést: 14 arany, 5 ezüst és 6 bronzérmet gyűjtöttünk. Itt már lehetett látni az edzőtáborban elvégzett munkának a gyümölcsét, hiszen a gyerekek kirobbanó formában voltak. Az első igazi megmérettetésre szeptemberben került sor. Csapatunk Pécsre utazott egy nemzetközi versenyre, amely a 2008-as versenyévad egyik legerősebb, legszínvonalasabb versenye volt. Ezt a versenyt is nagy izgalommal vártuk, talán még a verseny előtt jobban izgultunk mi edzők, mint a gyerekek. Tizenegy sportolónk indult az erőpróbán, ahol az első két forduló után mind a tizenegy gyermekünk veretlen volt. Itt lehetett látni, hogy jól sikerültek az alapozási munkák. A végeredmény csodálatosra sikerült: 9 birkózónk szerzett érmet, mely 4 arannyal, 2 ezüsttel és 3 bronzzal gazdagította eddigi éremgyűjteményünket. Ez óriási teljesítmény, hiszen egy nemzetközi versenyen, ahol 28 magyar és külföldi csapat versenyzett egyaránt, az ESMTK birkózói a csapatversenyben második helyezést értek el. Szeptember hónapban szakosztályunk több tagja bemutatót tartott  Fodor Zoltán a 2008. évi Pekingi Olimpia ezüstérmese és Bácsi Péter Európa-bajnok birkózók közreműködésével a Stromfeld Aurél és a Hajós Alfréd Általános Iskolában. A bemutatónak óriási sikere volt a kisdiákok körében, melynek célja a birkózás népszerűsítése és a sportág megszerettetése volt. Az ESMTK-s gyerekek bemutatója után Fodor és Bácsi profi bemutatót tartott, melyet egyórás autogram osztás és fényképezés követett. Október elsejétől nemcsak a Stromfeld Aurél Általános Iskolában, hanem a Hajós Alfréd Általános Iskolában is tartunk birkózó edzéseket keddi és csütörtöki napokon 16.00-18.00 óráig. Bízunk benne, hogy ebben az iskolában is sikerül megszerettetni a gyerekekkel a birkózást.

 

- Ilyen szép eredmény és sok győzelem után milyen terveik vannak az elkövetkezendő időszakra?

- Szeretnénk ebben az évben magyar bajnoki címet nyerni, amelyre az elmúlt időszak eredményei reális esélyt adnak.

 

 

(Forrás: Pesterzsébet Újság)

 

 

Gyöngyösi verseny

E-mail Nyomtatás

Egyesületünk részt vett Gyöngyösön, a Szőke Miklós szabadfogású emlékversenyen, ahol 20 gyerekkel indultunk és 10 gyermekünk ért el dobogós helyezést. A gyerekek kirobbanó formában voltak, magabiztosan birkóztak. Ennek köszönhetően nemcsak egyéniben sikerült győzedelmeskednünk, csapatban a második helyezést értük el.

 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

ESMTK Szavazás

2010-ben jössz edzőtáborba?
 

Random kép

p9140211
Image Detail Image Download

100 éves az ESMTK

Eseménynaptár

<<  Szeptember 2010  >>
 H  K  S  C  P  S  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  91012
1314151617
20212223242526
27282930   

Online

0 online tag | Listázás