Erzsébeti éremeső a kecskeméti Balla József Emlékversenyen

Az elmúlt hétvégén nem csak felnőtt korosztályban, az extraligában voltunk érdekeltek, hanem a legfiatalabbaknál, a kecskeméti Balla József Emlékversenyre is meghívást kaptunk. A versenyen elért mérlegünk: 9 arany-, 9 ezüst- és 8 bronzérem!

Szakosztályunk a legmagasabb létszámmal, harminchárom fiatal birkózópalántával képviseltette magát a Kecskeméten rendezésre kerülő 2017. évi Balla József Emlékversenyen. A gyermek és diák korosztályú viadalon az ország számos pontjáról képviseltették egyesületüket a fiatal birkózók, amire talán még a rendezők sem voltak felkészülve, így a verseny helyszíne meglehetősen szűkössé vált napközben.

Tehetséges sportolóinkat azonban ez sem zökkentette ki, a legtöbb mérkőzésen remekül alkalmazták az edzéseken tanultakat. Teljesítményüknek meg is lett az eredménye, hiszen összesen huszonhat érmet szerzett szakosztályunk Bács-Kiskun megye székhelyén.

Aranyérmeseink: Kalina Ádám (gyermek II), Kurdi Dániel (gyermek II), Felkai Balázs (gyermek II), Zhytovoz Mása (gyermek I, 23 kg), Kerecsanin Mátyás (gyermek I, 29 kg), Kiss Levente (gyermek I, 35 kg), Antaly Sándor (gyermek I, 38 kg), Kertész Dominik (gyermek I, 46 kg), Felkai Bendegúz (diák II, 38 kg).

Ezüstérmeseink: Takács Balázs (gyermek II), Székely Álmos (gyermek II), Székely Tünde (gyermek II), Vinklárik Dominik (gyermek I, 23 kg), Szabó Borisz (gyermek I, 38 kg), Szalai Balázs (diák II, 38 kg), Bagoly Bálint (diák II, 32 kg), Kádár Zsombor (diák II, 42 kg), Szalai Márk (diák I, 42 kg).

Bronzérmeseink: Gerhauser Bendegúz (gyermek II), Hegyi Sebestyén (gyermek II), Olasz Vencel (gyermek II), Bagoly Boldizsár (gyermek I, 23 kg), Sánta Levente (gyermek I, 26 kg), Segyó Marcell (gyermek I, 32 kg), Kalina Balázs (gyermek I, 32 kg), Kmeth Zalán (gyermek I, 38 kg).

Ötödik helyezettjeink: Albert Erik (gyermek I, 29 kg), Soltész Patrik (gyermek I, 46 kg).

Kiesett versenyzőink: Borsos Máté (gyermek II), Horváth Botond (gyermek I, 26 kg), Zalányi Botond (gyermek I, 29 kg), Horváth Koppány (gyermek I, 35 kg), Bálint Dániel (gyermek II, 38 kg).

Megjelent: 346 alkalommal