Nem indult jól a kadet Európa-bajnokság: Losonczi Dávid 11. lett!

2017.07.25. - Szakosztályunk a 2017. évi kadet szabadfogású Európa-bajnoskágon a 85 kilogrammos Losonczi Dávid révén volt érdekelt Szarajevóban. Dávidnak sajnos ezúttal csak egy mérkőzés jutott a kontinensbajnokságon, végül tizenegyedik lett súlycsoportjában.

 

 

Szó mi szó, nem jutott valami könnyű sorsolás szakosztályunk birkózójának, Losonczi Dávidnak a bosnyák fővárosban zajló kadet Eb-n. A szabadfogású 85 kilogrammosok az új tesztszabályok szerint vasárnap sorsoltak, ám csak hétfőn, a versenynapjának reggelén mérlegeltek be. Dávidnak ez nem okozott problémát, hiszen jó volt a súlya. A sorsolást követően már lehetett látni, hogy a felső ágra került a tizenöt fős mezőnyben, ahol egy moldovai birkózóval került össze.

 

Hétfőn a Losonczi-család legkisebb tagja jobban kezdte ellenfelénél az Európa-bajnokságot, ám egy levitellel és két pörgetéssel ellenfele került előnybe. Dávid a második menetben aztán szintén levitte, majd többször megpörgette vetélytársát, így feltudott egy kicsit zárkózni, sőt, egy pillanatig vezetett is, ám ekkor kitolta őt moldovai riválisa. A mérkőzés hajrájában Dávid mindent egy lapra feltéve próbált akciózni, támadást indítani, de sajnos sikertelenül, végül 9-7-nél, pár másodpercel a vége előtt ebből a próbálkozásból betusolták őt.

 

A moldovai a folytatásban 9-0-s vereséget szenvedett a grúztól, így Dávid versenye idő előtt véget ért Bosznia Hercegovinában.

 

A súlycsoport végeredménye:

Kadet Európa-bajnok: Alik Sebzuhov (Oroszország)

2. Imer Agtas (Törökország)

3. Daviti Kocskjani (Grúzia) és Danilo Sztaszjuk (Ukrajna)

5. Pierre Mornat (Franciaország) és Szanan Alizada (Azerbajdzsán)

… 11. Losonczi Dávid (Magyarország)

 

Szakosztályunk elnöke és egyben Losonczi Dávid édespaja, idősebb Losonczi Ottó így nyilatkozott a látottakat követően:

 

"A mérkőzést a helyszínen néztem végig, mivel nem csak egy ESMTK-s birkózóról, hanem a fiamról van szó. Azt gondolom, ha valaki felveszi a címeres mezt, ilyen vereséget nem szabad elszenvednie. Nem tudom mit csináltak az edzőtáborokban, de ez a fajta vereség elfogadhatatlan.

Sokszor szoktam mondani, ne ájuljunk el attól, ha valaki megnyeri az országos bajnokságot és megszerzi a válogatottságot, mert az csak annyit jelent, hogy világversenyekre utazhat. Ahhoz, hogy a világversenyeken is érmet tudjunk szerezni, hatalmas mennyiségű munkát kell elvégezni.

Bízom benne, hogy Szőke Alexnek jobban fog sikerülni a kontinensbajnokság, mivel még Tösmagi Attila serdülő korcsoportú versenyző, tőle tisztességes helytállást várok el."

Megjelent: 329 alkalommal