Egy hétvége alatt három versenyen birkóztunk

2023.03.27. – Mozgalmas hétvégével búcsúztatta szakosztályunk a márciust. Felnőtt válogatott birkózóink Dániában, a Thor Masters-en, U17-eseink Szerbiában, a Refik Memisevics Brale-emlékversenyen, míg diák és gyermek versenyzőink Abonyban, a területi bajnokságon, Skultéty-emlékversenyen küzdöttek. A hétvége mérlege: 13 arany-, 10 ezüst- és 9 bronzérem!

Három napon belül három rangos birkózóversenyen volt érdekelt szakosztályunk. Felnőtt kötöttfogású válogatott birkózóink közül Losonczi Dávid és Szőke Alex a dániai Nykobing Falsterben képviselték Magyarország, és az ESMTK színeit.

Mindkét versenyzőnk a bukaresti U23-as Európa-bajnokság után vágott neki a válogatottság szempontjából roppant fontos Thor Masters-viadalnak, hiszen ez a megmérettetés volt a sorsdöntő a zágrábi felnőtt Európa-bajnokságot megelőzően.

Birkózóink remekül abszolválták a csoportmérkőzéseiket, Dávid öt győzelmet aratva, többek között a vb-ezüstérmes svévd Kessidist is legyőzve bejutott a szombat esti döntőbe. Alex hasonlóképpen menetelt egy súlycsoporttal feljebb, ő a csoportban két nagy riválisát, a sokszoros utánpótlás világ- és Európa-bajnoki döntős osztrák Raggingert, valamint a vb-ötödik német Öhlert is felül tudta múlni és került be a fináléba.

337282113 5521933844578655 2315436938849134132 nAz aranyéremért folytatott csatában mindketten honfitárssal mérkőztek meg, azonban sajnos mindketten vereséget szenvedtek. Losonczit az U23-as világ- és Európa-bajnok Takács István ezúttal 2-1 arányban legyőzte, pedig Dávid tényleg mindent megpróbált, elképesztő iramot diktált, fordítani azonban nem sikerült neki, így kénytelen volt beérni a második hellyel. Szőkét a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Lévai Tamás győzte le Dániában, a 2-2-es végeredmény a később szerzett pontnak köszönhetően Lévainak kedvezett, ezzel Alex is ezüstérmes lett.

Dániai eredményeink:
87 kg: 2. Losonczi Dávid
97 kg: 2. Szőke Alex

337257616 246654294366653 4338850955879797432 nSzombaton az U17-esesk is nemzetközi versenyen léphettek szőnyegre, a vajdasági Szabadkán ugyanis ezúttal márciusban rendezték meg a hagyományos Refik Memisevics Brale-emlékversenyt.

A mieink Zsitovoz Petro révén aranyat is szereztek, de szintén dobogóra állhatott a számos nemzetet felvonultató viadalon U17-es Európa-bajnoki ezüstérmesünk, László Mózes (második lett), valamint Kovács Barnabás és Budai András is (mindketten harmadikként zártak).

Szerbiai eredményeink:
48 kg: 1. Zsitovoz Petro
51 kg: 2. László Mózes
65 kg: 3. Kovács Barnabás
92 kg: 3. Budai András
Kiesett: Olasz Bende (55 kg), Felkai Bendegúz (80 kg).

336618782 2485354574953788 8153863124321093105 nA hétvégét és ezzel a márciusi hónapot Abonyban, a diák I-es területi kötöttfogású bajnokságon, és a diák II-es és gyermekgálának kiírt Skultéty Sándor-emlékversenyen zárta szakosztályunk.Fiataljaink mindhárom korosztályban remekül teljesítettek, a diák I-esek ráadásul a legtöbb súlycsoportban ki is harcolták az országos bajnokságon való indulás jogát.

A szép számú utánpótlás-viadalon végül az erzsébeti növendékek közül végül Hluskó Ferenc András, Horváth Olivér, Marawai Izmael, Molnár Csenge, Patócs Dániel, Marcinkovics-Kovács Zekő, Kurdi Dániel, Koch Máté, Gerhauser Vilmos Bendegúz, Felkai Balázs Tamás és Balog Hunor Benedek örülhetett aranyéremnek.

A kiváló egyéni eredményeknek köszönhetően szakosztályunk a csapatpontversenyben is az élen zárt, megelőzve a Csepeli BC és a BVSC-Zugló együttesét.

328672956 785902332511119 5964156796672200303 nAbonyi eredményeink:

Diák I-es korosztály:
32 kg: 1. Kurdi Dániel
32 kg: 2. Horváth Lóránt
35 kg: 1. Koch Máté
38 kg: 3. Hluskó István János
38 kg: 5. Váradi Schüszler Alexander
42 kg: 5. Erszény Csanád
46 kg: 1. Gerhauser Vilmos Bendegúz
50 kg: 1. Felkai Balázs Tamás
50 kg: 5. Ispán Nimród Attila
54 kg: 2. Kovács Márton
54 kg: 5. Gaál Martin Tibor
58 kg: 2. Zoltai Alex
85 kg: 1. Balog Hunor Benedek
Kiesett: Kiss Bulcsú (38 kg), Marcinkovics-Kovács Bende (38 kg), Csuka Levente Márk (46 kg).

Diák I-es leánykorosztály:
46 kg: 1. Molnár Tamara Beatrix

Diák II-es eredményeink:
29 kg: 2. Mészáros György
29 kg: 5. Szathmári Ádám László
32 kg: 2. Ramyar Daryan Krisztián
32 kg: 5. Sebestyén Dániel
38 kg: 3. Szabó Patrik
38 kg: 3. Marawai Abdullah

Gyermek korosztály:
Aranyérmeseink: Hluskó Ferenc András, Horváth Olivér, Marawai Izmael, Molnár Csenge, Patócs Dániel, Marcinkovics-Kovács Zekő.
Ezüstérmeseink: Szabó Gyula Béla, Vince Zsolt.
Bronzérmeseink: Varga Dániel Máté, Nagy Benjámin, Csider Tamás, Gégény Zsombor.

Megjelent: 182 alkalommal