Megünnepeltük a 2019-es évet

2019.12.13. - Az utolsó versenyt követő hétvégén hivatalosan is lezárta szakosztályunk a 2019. évi versenyszezont. A hagyományos karácsonyi díjátadó ünnepségre közel kétszáz vendég és birkózó vett részt. Az ünnepségen bejelentésre került, hogy szakosztályunk zsinórban negyedik alkalommal, összesen ötödször nyerte meg toronymagasan az éves egyesületi rangsort.

Pontokban sikerült a tavalyi évi eredményünket is túlszárnyalni, és túlléptük a 4000 pontos álomhatárt, 2019-ben 4007 pontot gyűjtöttünk, így a második helyezett Honvédot 944 ponttal, a harmadik helyezett Ceglédet 1862 ponttal, az ötödik helyezett FTC-t 2469 ponttal előztük meg.

Ez azt jelenti, hogy több ponttal előztük meg a harmadik helyezett Ceglédet, mint amennyi pontot a negyedik helyezett Dorog gyűjtött összesen.

Az ünnepségen tiszteletét tette Dr. Hiller István országgyűlési képviselő, a parlament alelnöke, Szabados Ákos Pesterzsébet polgármestere, Kovács Eszter alpolgármester úrhölgy, Nemes László alpolgármester úr, valamint Harót Jánosaz ESMTK elnöke.

A XX. kerület önkormányzati képviselői közül vastaps fogadta Kellner Katalint, Fekete Katalint, Nagy Lászlónét. Somodi Klárát, Ettvel Zoltán Jenőt, Fekete Lászlót, Juhák Tamás Istvánt, Mach Péter és Szőnyi Attilát. 

A Magyar Birkózó Szövetség részéről Bacsa Péter alelnök urat is köszönthettük a rendezvényen. 

A Gyulai István Általános Iskola és a Budapest Baptista Külkereskedelmi Szakközépiskola, Gimnázium és Sportiskola részéről megjelent Lernyei Ákos, Nyirfáné Fehér Annamária, Együdné Szegedi Andrea, Zsebedits Lívia, Boros Jolán, Salga Kristóf, valamint Jaksa Tibor, Németh István és Kun Gábor is.

Természetesen az első sorokban foglalt helyet akadémiánk névadója, a FILA Halhatatlanok Klubjának tagja, Kruj Iván, valamint tiszteletét tette a rendezvényen Lőrincz Tamás világ– és háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes birkózó. 

A kiemelt vendégek mellett természetesen szép számmal képviseltették magukat edzőink, birkózóink is az ünnepélyes díjátadón. Volt is mit ünnepelni, hiszen szakosztályunk tagjai idén is kitettek magukért.

Egyesületünk amellett, hogy nyolc csapatbajnoki döntőből hétben döntőt birkózott, és ötöt megnyert, fantasztikus egyéni eredményeket ért el.

A 2019. évi ünnepség díjazott versenyzőit és eredményeiket ITT lehet megtekinteni!

További képek az ünnepségről hivatalos Facebook oldalunkon találhatók:

Megjelent: 590 alkalommal