Bazsó serdülőként lett ötödik a kadet Európa-bajnokságon

2019.06.21.– Június közepén az olaszországi Faenzában zajlik a 2019. évi kadet Európa-bajnokság, melyen szakosztályunk a legtöbb versenyzővel (7) képviselteti magát. Az eddigi küzdelmek során egy ötödik helyezéssel büszkélkedhetünk, amit a még serdülőkorú Bazsó Adolf szerzett meg a kötöttfogású 110 kilogrammosok versenyében.

Hét versenyzőnk lépett szőnyegre az idei kadet Európa-bajnokságon. Az olaszországi viadal a kötöttfogású mérkőzésekkel kezdődött, ahol szakosztályunk öt versenyzővel volt érdekelt. Az eddigi legkiemelkedőbb eredményt ebben a szakágban értük el, miután a 110 kilogrammos Bazsó Adolf az ötödik helyen zárt.

Adolf, annak ellenére, hogy mindössze 15 éves, a kötöttfogású csapat egyik húzóemberének mondható. Az Európa-bajnokságot megelőző hazai és nemzetközi korosztályos versenyeken rendre kiválóan szerepelt, serdülőben és kadetban is halmozta az érmeket.

Bazsó a kontinensbajnokságon sem vallott szégyent. Igaz, első mérkőzését nagy csatában, de pontozással elveszítette a későbbi aranyérmes grúz Gokadze ellen, a folytatásban talpra állt, és egészen a bronzmérkőzésig birkózta magát. Ehhez a fehérorosz Sumcsikot kellett legyőzni a nehézsúlyúak vigaszágán, ami 5-2-re sikerült is, jöhetett a kisdöntő.

A dobogó harmadik fokáért a török Aygullel nézett farkaszemet legújabb igazolásunk. Aygul az elődöntőben a grúznak is megnehezítette a dolgát, ráadásul előtte bolgár és litván ellenfeleit könnyedén győzte le. Adolf mindent megtett azért, hogy élete első világversenyén dobogóra állhasson, azonban a bronzmérkőzésen győzött a rutin és a korkülönbség, a török 6-1-el múlta felül tehetségünket.

Birkózónk ezzel megszerezte a 2019. évi kadet Európa-bajnokságon résztvevő magyar csapat első ötödik helyezését!

Bazsó Adolf mérkőzései Faenzában:
Selejtező: Gokadze (grúz) – Bazsó 6-2
Vigaszág: Bazsó – Sumcsik (fehérorosz) 5-2
Bronzmérkőzés: Aygul (török) – Bazsó 6-1

Eközben sajnos Takács Zsolt (51 kg), Németh Milán (55 kg), Tösmagi Attila (65 kg) és Horváth Gyula (71 kg) idő előtt búcsúzni kényszerültek az Európa-bajnokságtól. Németh és Horváth még megnyerték első mérkőzésüket, a folytatásban azonban már legyőzőre találtak, akárcsak az első fordulóban Takács és Tösmagi. A vigaszágon Horváthnak lett volna esélye javítani, de nem tudott élni a lehetőséggel, újabb vereség után kiesett.

Takács, Németh, Tösmagi és Horváth mérkőzései Faenzában:
Selejtező:Szolomonidze (grúz) - Takács 8-0
Selejtező:Németh – Pala (olasz) 12-2
Nyolcaddöntő:Bellscheidt (német) – Németh 3-2
Nyolcaddöntő:Haszanli (azeri) - Tösmagi 12-1
Nyolcaddöntő:Horváth – Ates (török) 8-0
Negyeddöntő:Cshajidze (grúz) - Horváth 6-0
Vigaszág:Pijahota (fehérorosz) - Horváth 4-1

A kötöttfogású srácokat a szabadfogású lányok követték Olaszországban. A női verseny során a tavalyi serdülő Eb-bronzérmes Matyi Viviennek szurkolhattunk, aki a 46 kilogrammosok között ölthette fel magára a magyar címeres mezt.

Vivi a tizenhárom fős mezőnyben selejtezni kényszerült a bolgár ellen. A mérkőzése igencsak izgalmasan alakul, sokáig fej-fej mellett haladtak a versenyzők, ám a hajrában kijött a különbség, Vivi kétvállra fektette riválisát, ezzel bejutott a súlycsoport negyeddöntőjébe.

Ott az első fordulóban erőnyerő ukrán várt rá, aki mint később kiderült, sajnos jóval erősebb és rutinosabb volt fiatal tehetségünknél. A mérkőzésen Vivi igyekezett legjobbját nyújtani, ám a mérkőzés második menetében az ukrán megszerezte 10. pontját is, így technikai tussal legyőzte büszkeségünket.

Vivi jogosan reménykedhetett a vigaszágban, hiszen az ukránnak komoly esélye lett volna a döntőbe jutásra, azonban a súlycsoport svájci versenyzője meglepetésre legyőzte őt az elődöntőben, így birkózónknak búcsút kellett intenie az idei Eb-nek.

Matyi Vivien mérkőzései Faenzában:
Selejtező: Matyi – Boneva (bolgár) tus 8-4-nél
Negyeddöntő: Macola (ukrán) – Matyi 10-0

Péntektől vasárnapig a szabadfogású küzdelmek zajlottak a korosztályos Európa-bajnokságon. Szakosztályunk a 80 kilogrammos Laky Levente révén volt érdekelt, aki a súlycsoport grúz birkózójával csapott össze az első fordulóban. Sajnos a rutinos ellenfél technikai tussal verte meg birkózónkat, akinek ezzel véget ért az olaszországi Eurpa-bajnokság.

Laky Levente mérkőzése Faenzában:
Nyolcaddöntő:
Koguasvili (grúz) - Laky 10-0

Megjelent: 249 alkalommal