2019-ben is folytatódik az Ovis Fesztivál rendezvénysorozatunk

2019.02.11. - 2018-ban az ESMTK Birkózó Szakosztálya hagyományteremtő jelleggel vágott bele az Ovis Fesztivál elnevezésű rendezvénysorozatba, melynek lényege, hogy a Pesterzsébeten lévő óvodák nagycsoportos gyerekeinek lehetőséget biztosítsunk, hogy egy játékos sorverseny és grundbirkózás keretein belül összemérjék tudásukat.

I. FORDULÓ

Február 7-én került megrendezésre a II. Ovis Fesztivál első fordulója, amelyen a Pesterzsébeti Lurkóház Óvoda, a Pesterzsébeti Lurkóház Óvoda Gyermekkert Tagóvodája és a Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda vett részt. 

A rendezvényen a megjelent nagycsoportos óvodásokon, szülőkön, óvodapedagógusokon kívül megjelent Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere, Somodi Klára Képviselő Asszony, a Sportbizottság elnöke, valamint Együdné Szegedi Andrea és Rajné Zsebedits Lívia, a 4. birkózó sportosztályunk osztályfőnökei.

A sorversenyek előtt Szakosztályunk harmadik és negyedig birkózó sportosztályos tanulói mutatták be látványos gyakorlataikat a résztvevőknek.

Az óvodás gyerekek gyorsfutásban, nyusziugrásban, békaugrásban, pók és rákjárásban, kutyafutásban, macijárásban, térdenfutásban, laposkúszásban valamint grundbirkózásban mérték össze tudásukat, melyek alapján magabiztos fölénnyel a Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda bizonyult a legjobbnak. A második helyen a Pesterzsébeti Lurkóház Óvoda Gyermekkert Tagóvodája, a harmadikon pedig a Pesterzsébeti Lurkóház Óvoda végzett.

Az esemény végén minden gyermek jutalomban részesült, valamint a megjelent óvodák képviselői ajándékokat vehettek át Szakosztályunk elnökétől, Losonczi Ottótól.

A verseny érdekessége volt, hogy a szülőket is bevontuk a sorversenyben, ahol a lelkes apukák is megcsillantották a tudásukat különböző ügyességi feladatokban.


A II. ovis fesztivál első fordulójának részt vevő gyerekei:

Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda:
Csapatvezető: Nagy József
Csapattagok: Szórád Botond, Tombor Zalán, Somogyi Alma, Fülöp Ábel, Márton Zalán, Baranyi Gábor, Ferenczi Barnabás, Vécsei Bende, Boboloa Taula, Sándor Rozi, Dziba Dániel, Zinner Szonja


Pesterzsébeti Lurkóház Óvoda Gyermekkert Tagóvodája:

Csapatvezető: Balogh Ferenc
Csapattagok: Benyő Gergő, Németh frank, Solti Ferenc Levente, Kovács Bálint, Csipkés István Kevin, Resc László, Robi

Pesterzsébeti Lurkóház Óvoda:
Csapatvezető: Kliment László
Csapattagok: Kánai Balázs, Sniszer Dominik, Cocaj Lédri, Molnár Hunor, Huszár Beatrix, Szabó Zalán, Heller Miklós, Bárczi Roland, Vörös Benet, Szita Roland, Straub János, Ramiar Darian

Köszönjük minden kedves résztvevőnek, hogy megjelenésükkel emelték az esemény színvonalát.

 

II. FORDULÓ

Február 13-án került sor a II. Ovis Fesztiválunk második fordulójára, melyen a Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda Mákvirág Tagóvodája, a Pesterzsébeti Lurkóház Óvoda Kincskereső Tagóvodája és a Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Boróka Tagóvodája vett részt. 

A rendezvényen ismét megjelent Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere, Somodi Klára Képviselő Asszony, a Sportbizottság elnöke, Lernyei Ákos a Gyulai István Általános Iskola Intézményvezetője valamint Együdné Szegedi Andrea és Rajné Zsebedits Lívia, a 4. birkózó sportosztályunk osztályfőnökei.

A sorversenyek és a grundbirkózás után a Pesterzsébeti Lurkóház Óvoda Kincskereső Tagóvodája bizonyult a legjobbnak. A második helyen a Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Boróka Tagóvodája, a harmadikon pedig a Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda Mákvirág Tagóvodája végzett.

Az esemény végén minden gyermek jutalomban részesült, valamint a megjelent óvodák képviselői ajándékokat vehettek át Szakosztályunk elnökétől, Losonczi Ottótól.

A II. ovis fesztivál második fordulójának részt vevő gyerekei:

Pesterzsébeti Lurkóház Óvoda Kincskereső Tagóvodája: 
Csapatvezető: Balogh Ferenc
Csapattagok: Váróczi András, Váróczi Balázs, Bíró Bálint, Csikós Rudolf, Horváth Donátó, Tokaji Gábor, Veres Botond, Molnár Szabolcs

Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Boróka Tagóvodája: 
Csapatvezető: Julio Xique Gonzales
Csapattagok: Konrád Ármin, Gunda Zalán, Majer Ferenc Átosz, Oláh Alex, Hruska Ádám, Molyzes Ákos, Piskóti Csenge, BarkócziAlex, Horváth krisztián, Horváth Rajmund

Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda Mákvirág Tagóvodája:
Csapatvezető: Nagy József
Csapattagok: Kovács Renátó, Lázok Ottó, Balogh Nikolasz, Békési Imre, Kiss Alex, Kiss Bertalan, Demeter Renátó, Rácz Gilbert, Danyi Dominik, Rékasi Márkó

 

III. FORDULÓ

Február 20-án került sor a II. Ovis Fesztiválunk második fordulójára, melyen a Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Zöld Tagóvodája, a Pesterzsébeti Kerekerdő Óvoda és a Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda vett részt. 

A rendezvényen ismét megjelent Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere, Somodi Klára Képviselő Asszony, a Sportbizottság elnöke, Lernyei Ákos a Gyulai István Általános Iskola Intézményvezetője valamint Együdné Szegedi Andrea és Rajné Zsebedits Lívia, a 4. birkózó sportosztályunk osztályfőnökei.

A sorversenyek és a grundbirkózás után a Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda bizonyult a legjobbnak. A második helyen a Pesterzsébeti Kerekerdő Óvoda, a harmadikon pedig a Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Zöld Tagóvodája végzett.

Az esemény végén minden gyermek jutalomban részesült, valamint a megjelent óvodák képviselői ajándékokat vehettek át Szakosztályunk elnökétől, Losonczi Ottótól.

A II. ovis fesztivál második fordulójának részt vevő gyerekei:

Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda 
Csapatvezető: Balogh Ferenc
Csapattagok: Benei Balázs, Kelemen Tamás, Varga Bálint, Süvöltős Olivér, Tollner Dorina, Ruff Patrik, Tasi Vilmos György, Domján Flórián, Benkő Benett, Apostol Eszter

Pesterzsébeti Kerekerdő Óvoda:
Csapatvezető: Kliment László
Csapattagok: Reik Valter, Sárosi Martin, Miké Máté, Bárdos Ákos, Kiss Pál Iván, Maravai Abdullah, Kiss Roland, Domonkos Benett, Horváth Benedek


Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Zöld Tagóvodája

Csapatvezető: Nagy József
Csapattagok: Pásztor Zoltán, Meizner Alex, Bogdán János, Ráti Kristóf, Kiss-Juhász Benedek, Kurucz Ferenc, Gergő Dániel, Rostás Máté, Jakubecz Richárd, Mendi Milán

 

IV. FORDULÓ

Február 27-én került sor a II. Ovis Fesztiválunk negyedik fordulójára, melyen a Pesterzsébeti Német Nemzetiségi Óvoda és Tagóvoda és a Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Békaporonty Tagóvodája vett részt. Megbetegedések miatt a Pesterzsébeti Kerekerdő Óvoda Békaporonty Tagóvodája nem tudott részt venni a rendezvényen.

A sorversenyek és a grundbirkózás után a Pesterzsébeti Német Nemzetiségi Óvoda és Tagóvoda bizonyult a legjobbnak. A második helyen a Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Békaporonty Tagóvodája végzett.

Az esemény végén minden gyermek jutalomban részesült, valamint a megjelent óvodák képviselői ajándékokat vehettek át Szakosztályunk elnökétől, Losonczi Ottótól.

A II. ovis fesztivál második fordulójának részt vevő gyerekei:

Pesterzsébeti Német Nemzetiségi Óvoda és Tagóvoda 
Csapatvezető: Balogh Ferenc
Csapattagok: Bándli Benedek, Pataki Levente, Boros Olivér, Veréb Kevin, Lehoczki Lora, Hutczker Márton, Simonyi Tímea, Nasi Edit, Horváth Benedek, Kovács-Sebestyén Zalán, Schuszter Márton, Nagy Apor

Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda Békaporonty Tagóvodája 
Csapatvezető: Nagy József
Csapattagok: Hidasi Petra, Storcz Máté, Szalai Bánk, Morvai Maxim, Bereznai Zalán, Rajkai Benedek, Szabó Patrik, Antal Zsófia, Szebeni Balázs, Szabó Zsófia.

 

V. FORDULÓ

Március 6-án került sor a II. Ovis Fesztiválunk ötödik fordulójára, melyen a Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda, a Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda Gyöngyszem Tagóvodája és a Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda Kékcinke Tagóvodája vett részt. Az ötödik fordulóban négy csapat versenyzett összesen, mivel a Gézengúz Óvoda Gyöngyszem Tagóvodája két csapattal indult el.

A sorversenyek és a grundbirkózás után a Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda Gyöngyszem Tagóvodájának „A” csapata bizonyult a legjobbnak. A második helyen a Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda, míg a harmadik helyeken a Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda Gyöngyszem Tagóvodájának „B” csapata és a Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda Kékcinke Tagóvodája végzett.

Az esemény végén minden gyermek jutalomban részesült, valamint a megjelent óvodák képviselői ajándékokat vehettek át Szakosztályunk elnökétől, Losonczi Ottótól.

A II. ovis fesztivál második fordulójának részt vevő gyerekei:

Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda Gyöngyszem Tagóvodája „A” csapat
Csapatvezető: Nagy József
Csapattagok: Varga Botond, Késmárki Lili, Földesi Anna, Vörös Balázs, Rózsa Zacsek Ákos, Szilágyi Dóra, Brilla Noella, Vörös Panna, Jakab Zétény

Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda 
Csapatvezető: Balogh Ferenc
Csapattagok: Zádor Anna, Fejes-Tóth Bence, Reinbold Márk, Halmavánszky Roland, Kövesdi Szilvia, Bakos Dávid, Rácz Krisztián, Tőzsér Alex, Béres Róbert, Gajdán Alex, Nagy Levente József

Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda Kékcinke Tagóvodája 
Csapatvezető: Purczeld Gábor
Csapattagok: Galyas Kinga, Galyas Lejla, Búzás Anikó, Magyari Korina, Horváth Vivien, Tutkovics Liána, Plesche Ádám, Kocsis Alexandra, Boros Noémi, Németh Eszter, Sági Lilla, Takács Krisztián

Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda Gyöngyszem Tagóvodájának „B” csapata 
Csapatvezető: Kliment László, Nagy József
Csapattagok: Szijjártó Szilárd, Del-Giacco Lina, Szűcs Korina, Muzsai Áron, Mozga Regina, Tóth Laura, Sólyom Bernát, Hinkel János, Gábor Marcelló

TOVÁBBI KÉPEK A FESZTIVÁLRÓL:

Megjelent: 451 alkalommal