Mindkét utánpótlás korosztályban bajnokcsapatot ünnepeltünk

2018.06.04. - Óriási eredményeket ért el szakosztályunk június első hétvégéjén. Diák, majd serdülő csapatunk is megnyerte az országos  csapatbajnokságot, valamint a MEFOB-on és két nemzetközi versenyen is szépen teljesítettek birkózóink. A hétvége mérlege: 4 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzérem!

Szebben talán nem is érhetett volna véget a hazai versenyszezon első fele. Mint arról korábban már beszámoltunk honlapunkon, szakosztályunk a diák és serdülő területi csapatbajnokságot is megnyerte, ezzel elsőként kvalifikálta magát a június eleji, miskolci országos döntőre.

 

Rajtunk kívül még öt területen zajlottak kvalifikációk, végül szombaton 15, vasárnap pedig 16 csapat gyűlt össze és küzdött meg a bajnoki címekért.

 

A mieink a diák és serdülő korosztályban is az egyik legesélyesebb csapatként utaztak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városba. Az elővárakozásoknak megfelelően, remek csatákat követően szakosztályunk mindkét korosztályban megnyerte a csapatbajnoki címet.

 

A hétvégét követően már nyugodt szívvel jelenthetjük ki, hogy 2018-ban az utánpótlás kötöttfogás egyeduralkodója lett szakosztályunk.

 

Diák bajnok csapatunk tagjai: Jász Bálint, Kerecsanin Mátyás, László Mózes, Farkas Zsombor, Olasz Bende, Kiss Levente, Kovács Barnabás, Szalai Balázs, Felkai Bendegúz, Kádár Zsombor, Vincze Benedek, Kertész Dominik, Budai András, Barta Dominik, Fábián Barna, Máltsik Zsombor, Nagy Gergely, Kis Mátyás.

 

Serdülő bajnok csapatunk tagjai: Vaskó Krisztián, Simon Bence, Mányik Dávid, Takács Zsolt, Kovács Olivér, Nagy Roland, Vaszilcun Oleg, Kozma Bálint, Nagy Márton, Fige László, Mészáros Róbert, Ecseki József, Kekenj Norbert.

 

Eközben természetesen az egyéni versenyeken is rendre teljesítenie kellett birkózóinknak. Romániában például két rangos nemzetközi versenyen is képviseltettük magunkat.

 

A kadet és junior válogatottak Magyarország színeiben versenyeztek Bukarestben. A junior korosztályban kadet világ- és Európa-bajnokunk, Szőke Alex remek formában versenyzett és ennek köszönhetően mindegyik ellenfelét legyőzte, aranyérmet vehetett át a 87 kilogrammosok között.

 

Szintén közel járt a dobogóhoz, végül azonban a bronzcsatában kikapott a kadet 65 kilogrammos Horváth Gyula, így kénytelen volt beérni az ötödik helyezéssel a román fővárosban.

 

Eredményeink Bukarestből:

65 kg: 5. Horváth Gyula

87 kg: 1. Szőke Alex

Kiesett: Mester Milán (79 kg)

 

Több, mint ötszáz kilométerrel odébb, Románia harmadik legnépesebb városában, Temesváron szintén utánpótlás nemzetközi verseny zajlott, ahol szakosztályunk ugyancsak komoly erőket vonultatott fel. Együttesünkből végül egyedül a kis Zhytovoz Petro nem talált legyőzőre, a 34 kilogrammosok aranyérmét vehette át az ünnepélyes eredményhirdetés során.

 

Petro első helyezése mellé további két ezüstérem is jutott szakosztályunknak, hiszen a serdülő Európa-bajnokságra készülő Takács Zsolt és Kekenj Norbert is egyaránt a dobogó második fokán zárta a rangos eseményt.

 

Eredményeink Temesvárról:

34 kg: 1. Zhytovoz Petro

44 kg: 2. Takács Zsolt

75 kg: 2. Kekenj Norbert

Kiesett: Nagy Márton (62 kg).

 

Mint már oly sokszor, így 2018-ban is Eger városa adott otthont az egyetemi és főiskolai országos bajnoskágnak. A három szakág küzdelemeiből szakosztályunk kettőben, a férfi kötött- és szabadfogásban volt érdekelt Tóth Bendegúz és Starosciák Tamás révén.

 

Bende a kötött- és szabadfogású súlycsoportjában is magabiztosan győzött, míg Tomi kötöttben ezüstöt, szabadban pedig bronzot zsebelt be.

 

Az idei bajnokság különösen nagy fontossággal bírt, hiszen az egyetemi-világbajnokságot 2018-ban Brazília rendezi meg.

 

Eredményeink Egerből:

87 kg: 2. Starosciák Tamás

92 kg: 1. Tóth Bendegúz

92 kg: 3. Starosciák Tamás

97 kg: 1. Tóth Bendegúz

 

TOVÁBBI KÉPEK A VERSENYEKRŐL

Megjelent: 606 alkalommal