ESMTK Birkózó Szakosztály története

E-mail Nyomtatás
IWIWFacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter

 

Az Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kör (ESMTK) 1915-ben alakította meg birkózó szakosztályát. A sportolók a háború elején az Erzsébet (ma Ady Endre) utcai iskola tornatermében, a huszas évektől kedzve az egyik vendéglőben, majd a Csiliben edzettek. A harmincas években sikeresen szerepeltek az országos bajnokságon. A klub sportolói többnyire a Vasas Otthonban (ma Csili Művelődési Központ) tartották társasági összejöveteleiket. A háborús években az egyesület egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, fel kellett számolnia birkózó szakosztályát. A háború után a munkásklub hagyományaira támaszkodott a máig is létező legnagyobb kerületi sportegyesület.

Az ESMTK Birkózó Szakosztály 2006-ban Losonczi Ottó, Pesterzsébet díszpolgárának egyéni kezdeményezésére, anyagi támogatásával újraszerveződött. Jelenleg 30 állandó fővel 6-14 éves korú kezdő gyermekekkel foglalkozik a szakosztály olyan neves, a sportban jártas kiváló emberek vezetésével, mint Kruj Iván mesteredző, Kruj Tamás, Szűcs István szakedzők, valamint Losonczi Ottó, a szakosztály elnöke, aki maga a Ferencváros keretein belül űzte ezt a nagyszerű sportágat.

A szakosztály kiválóságai heti három alkalommal tanítják a gyerekeket a sportág minden apró fogására. Az edzéseket jelenleg a Stromfeld Aurél Általános Iskola tornatermében tartják, ami igen kedvező a mai rohanó világban, hiszen a gyermekek az iskola keretein belül, megszokott környezetben hódolhatnak kedvenc sportjuknak. Az edzéseket bemelegítéssel kezdik, a gyakorlást birkózással folytatják, majd egy rövid erősítés zárja a napi programot. Mindez pozitívan hat a gyermekek életére, hiszen fegyelmezettebben élik mindennapjaikat.

A megalakulásuk óta eltelt rövid idő alatt rendkívüli eredményeket könyvelhetnek el az ifjú sportolók és a büszke "tanáraik", hiszen a versenyeken való részvétel alkalmával esetenként 300-350 kihívóval szemben, minden esetben az indulók legjobbjai voltak kötött- és szabadfogásban, egyéniben és csapatban egyaránt. A lelkesedést, a szorgalmat, a kiváló szakembereket figyelembe véve remélhetőleg a jövő nagy reménységei, Pesterzsébet jövőbeni büszkeségei a szakosztály "kezei alól" kerülnek ki, mely a többi leendő fiatal számára kiváló példaként szolgálhat.